A négy alapvető viselkedési típus: önmagunk és a környezet elfogadása/ elutasítása. „OK vagyok, OK vagy.” „OK vagyok, OK vagy.” Ez a kifejezés a tranzakcióanalízis alapvető céljának…
NAPI MANTRA: Elhiszem, hogy egyedül rajtam múlik, hogy szerethetőnek lássam magam. Elhiszem azt, hogy szerethető vagyok és megérdemlem, hogy szeressenek.
Minden változik. Újra kezdeni
utolsó lélegzeteddel is lehet.
De ami megtörtént, megtörtént. És a vizet
amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted.
A nárcisztikus eldobás az, amikor egy nárcisztikus, sokszor minden ok nélkül vagy előzetes figyelmeztető jelek nélkül, véget vet a kapcsolatnak. Egyszerűen elhagy, és sokszor valami teljesen abszurd indok miatt vagy kitalált indokkal. Esetleg téged hibáztat a történtek miatt, és emiatt úgy tesz mintha ő lenne az áldozat.
Az íjász szégyenkezve hallgatta a kisfiú szavait. Rájött, hogy ő egész életében rosszul értette a célokat. Azt hitte, hogy csak akkor ér valamit, ha másoknál jobban teljesít. De most látta, hogy ez nem igaz. A valódi cél az volt, hogy örömöt leljen abban, amit csinál. És hogy tisztelje mások eredményeit is.
…milyen előbb takarni be téged, mint magam,hogy reggel neked kedvedért kávét főzök,s ha elönt a félelem, első, hogy téged felhívjalak…
A Társalgó, ahol elmondhatod beszélgetőklub nyári programot hirdet:
Beszélek, de nem hallja, mondom, de nem érti!
Avagy: Hogyan légy a kommunikáció csillaga? Ha szeretnéd fejleszteni a kommunikációs készségeidet, ha nemcsak beszélni szeretnél, hanem szeretnéd, ha a másik megértené, amit mondasz, Ha nem szeretnél végeláthatalan vitákba kerülni,Ha szeretnéd megérteni, miért nem azt mondja a másik, amit érzékelsz,akkor a kommunikációval kapcsolatos beszélgetések elengedhetetlenek.
az öregember rájött, hogy a kerítés nem csak megvédte őt a külvilágtól, hanem el is zárta tőle. És hogy talán lemaradt valamiről, ami fontos lehetett volna számára. Például a barátságról. Ezért érezte magát bizonytalannak és hiányosnak.
. Bár a határok meghúzása valóban rólunk szól, arról szól, meddig mehetsz el anélkül, hogy sérülne a kapcsolat, egy biztonságot is ad, mert az egészséges határkijelölés által tudni fogod, hogy meddig mehetsz el, azaz addig elmehetsz, anélkül, hogy sérülne a kapcsolat.
A TÁRSALGÓ, ahol elmondhatod beszélgetőklub azért kelt életre, hogy teret biztosítson a mélyebb és tudatosabb lelki témájú beszélgetésekhez.Bővebb infó itt: TÁRSALGÓ A TÁRSALGÓ időről-időre más-más témát vet…









