Miért hisszük, hogy mi vagyunk a sors kegyeltjei?
Te is érezted már úgy egy nehéz helyzetben, hogy „valahogy majd csak lesz”, és a legrosszabb forgatókönyv egyszerűen nem vonatkozhat rád? Ez nem csak naivitás. Tali Sharot idegtudós kutatásai szerint az emberi agy biológiailag úgy van huzalozva, hogy a jövőt szebbnek lássa a múltnál. Ez az irreális optimizmus, ami segít túlélni, de ha nem figyelünk, hatalmas szakadékba is lökhet.
Az „irreális optimizmus”, másnéven „sebezhetetlenség illúziója” egy téves hiedelem, miszerint kisebb az esélyünk arra, hogy negatív eseményeket éljünk át az életben, és nagyobb az esélyünk arra, hogy pozitív eseményeket tapasztaljunk meg, mint társainknak.
Addiktológiai szemlélet: Az irreális optimizmus csapdája
Az addiktológia egyik legérdekesebb megfigyelése az úgynevezett irreális optimizmus. Ez egy alapvető emberi beállítódás, amely szerint a jó dolgok velünk, a rosszak pedig csak másokkal történnek meg.
A szerhasználat világában ez a kognitív disszonancia redukciójával párosul: az egyén tudja, hogy a viselkedése (például a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás) káros, de az agya legyárt egy felmentést. „Kicsi a valószínűsége, így nem velem fog megtörténni”. Ezt tetézi a biztonsági paradoxon, amikor a hamis biztonságérzet (például „én bírom az italt”) valójában növeli a kockázatvállalást. Hiszen az egyén úgy érzi, nincs szüksége óvatosságra.
Azonban ez fordítva is működhet. Ha valaki például megcsúszik a józanság útján, a disszonancia hatására hajlamos lehet a pozitívat negatívba fordítani (pl. „csak azért maradtam eddig józan, mert nem volt kísértés”), ami aláássa az önbecsülését és növeli a további kockázatvállalás (visszaesés) esélyét.
Pszichológiai nézőpont: Mentális szűrők és a valóság torzítása
Pszichológiai szempontból ez a jelenség szorosan összefügg a kognitív torzításokkal, vagyis azokkal a „gondolkodási hibákkal”, amelyekkel a valóságot a saját szájízünk szerint formáljuk. Ilyen például a mentális szűrő, amikor csak azokat az információkat vesszük észre, amelyek alátámasztják a hitünket a figyelmeztető jeleket pedig egyszerűen kizárjuk.
Amikor az egyén tisztában van egy tevékenység veszélyeivel, de nem változtat a viselkedésén, az agya különféle „felmentéseket” vagy alibiket gyárt a belső feszültség csökkentésére. Ilyenkor olyan érveket talál, mint például: „kicsi a valószínűsége a bajnak”, vagy „a szomszéd is ivott, mégis megérte a nyolcvanat”. Ez a mentális folyamat lehetővé teszi a kockázatos viselkedés folytatását anélkül, hogy az illetőnek szembe kellene néznie a bűntudattal.
Az érett személyiség ezzel szemben képes integrált módon észlelni az élet eseményeit, és nem menekül hamis illúziókba, hanem felismeri a saját sebezhetőségét is. A stabil én-hatékonyság és az egészséges önértékelés segít abban, hogy ne tagadással, hanem hatékony megküzdési mechanizmusokkal válaszoljunk a veszélyekre.
Coaching és fejlesztő szemlélet: A felelősségvállalás ereje
A coaching és a szociális készségfejlesztés szempontjából a „rossz dolgok csak másokkal történhetnek meg” attitűd a személyes felelősségvállalás hiányát tükrözi. A fejlődés ott kezdődik, amikor képessé válunk a kritikus gondolkodásra és a saját helyzetünk reális értékelésére.
A coachingban is használt problémamegoldó modell első lépése éppen a probléma felismerése és pontos meghatározása. Amíg valaki azt hiszi, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok vagy a kockázatok, addig nem tud reális célokat kitűzni és cselekvési tervet kidolgozni a változásra. A segítő folyamatok célja ilyenkor az önkontroll és a döntéshozatali képesség erősítése, hogy ne csak sodródjunk az eseményekkel, hanem aktívan alakítsuk a jövőnket.
Szerelembombázás: Amikor az optimizmus elvakít
Az irreális optimizmus a leglátványosabban a kapcsolatok elején, a „mézeshetek” fázisában működik. Amikor egy nárcisztikus személyiség a „szerelembombázás” (love bombing) technikáját veti be, – vagyis eláraszt valószerűtlen mértékű figyelemmel és túláradó dicsérettel,- az agyunk egyszerűen kiszűri a negatív információkat.
A diszfunkcionális családokban felnövő gyermekeknél gyakori a zavart valóságérzékelés. Ha ilyen háttérrel érkezünk, az optimizmus-elfogultság miatt még inkább hajlamosak vagyunk elhinni a tündérmesét, és figyelmen kívül hagyni a „red flageket”. Mert a hitünk (hogy végre megtaláltuk a boldogságot) fontosabb, mint a fájdalmas valóság észlelése
Az irreális optimizmus mint: önbeteljesítő jóslat
Az optimizmus torzítása című TED-előadásban Sharot kifejtette, hogy ez az optimizmus önbeteljesítő jóslatként működhet. Azzal, hogy az emberek hisznek abban, hogy sikeresek lesznek, valójában nagyobb valószínűséggel lesznek sikeresek.
Más források alapján a pozitív önbeteljesítő jóslat és a kedvező kimenetel mentális megjelenítése szorosan összefügg az én-hatékonyság és a változásba vetett hit fogalmával. A life coach, vagy más segítő szakember részéről tanúsított optimista, reményteli és bátorító hozzáállás kulcsfontosságú. Ez erősíti a kliens önmagába vetett bizalmát, ami elengedhetetlen a tartós életmódváltáshoz.
A változásba vetett hit
A változásba vetett hit önmagában is döntő motiváló tényező; Ha elhiszed, hogy képes vagy a fejlődésre, az képessé tesz a cselekvésre. A sebezhetetlenség illúziója egy darabig véd minket a szorongástól, de hosszú távon éppen a legfontosabb eszközünktől foszt meg: a felkészültségtől.
- Vajon ma te mit teszel meg azért, hogy ne csak bízz a szerencsédben, hanem valódi, tudatos biztonságot építs magad köré?
Az optimizmus a motorunk, de a realizmus a kormányunk. Az optimizmus erőt ad a változáshoz, de a biztonsághoz szembe kell néznünk a sebezhetőségünkkel is.
- Ne várj arra, hogy a sors kivételezzen veled, vedd a kezedbe az irányítást!
Források:
- Az optimizmus torzítása című TED-előadás
- https://www.verywellmind.com/what-is-the-optimism-bias-2795031
- Addiktológiai jegyzetek