Neked bármit elmondhat a párod?
A rossz kommunikáció bármilyen kapcsolatban pusztítást okoz, azonban a jó kommunikáció bizalmat épít és erősíti a kapcsolatot. De hogyan hozzunk létre egy nyitott és biztonságos teret, ahol alapvetően bármiről beszélhetünk, anélkül, hogy félnünk kellene attól, hogy elítélnek, és megmutathatjuk magunk a másik előtt?
Az első és talán az egyik legfontosabb amit megtehetsz, hogy működjön egy kapcsolat:
A párodnak éreznie kell, hogy meghallod
Különbséget kell tennünk a „Meghallgatlak”, és „Meghallak” között. Nincs annál frusztrálóbb, mint amikor megpróbálod megosztani gondolataidat vagy érzéseidet a partnereddel, és bár úgy tűnik meghallgat, de igazából nincs ott, nem ért meg, vagy akár megtapasztalod nála az elterelést vagy a védekezést.
Sebezhetőnek lenni, és kifejezni legbensőbb kétségeinket, szükségleteinket és vágyainkat, vagy éppen elmondani érzéseinket félelmetes. Ha megnyílunk, és ellenállásba ütközünk, akkor zavar, vagy elhagyatottság érzése jelentkezhet, sérülhet önértékelésünk, vagy akár szégyent érezhetünk.
Az, hogy meghallanak, azt üzeni, hogy gondolataink és érzéseink valósak és számítanak, és megnyitja az utat egy mélyebb bizalomhoz, erősíti a kapcsolatot.
Csak halljuk meg!
Az első nagy hiba, amit gyakran elkövetünk, hogy nem meghallani akarjuk párunk, hanem kéretlen tanácsot adni, vagy megoldani a problémáit. Persze, ha kikéri a véleményünket, akkor mondjuk el, ha segítséget kér tőlünk, lehetőségeinkhez képest segítsük. De kéretlenül „ne osszuk az észt!”. A megoldási javaslatok másikra erőltetése a másik önállóságát, alkalmasságát kérdőjelezi meg.
„Érzésekkel nem vitatkozunk!”
Az sem jó ötlet, ha megmondjuk partnerünknek hogy mit kellene éreznie az adott pillanatban.
„Érzésekkel nem vitatkozunk!”
Az érzések tőlünk függetlenül léteznek, nem racionális alapokon nyugszanak. Aktív figyelem és az érzelmek jogosságának elismerése nélkül nem tud megvalósulni a tiszta, harmonikus kapcsolódás. Persze egy gyermeknek segítünk, rávezetjük, hogy éppen mit érezhet, és időnként felnőttként is ki kell bogozni, mit is érzünk valójában, de azzal vitatkozni, hogy a másik mit érez: nem szabad, és ez a kettő nagyon különbözik.
Ne bagatellizáljunk!
A lekicsinylés, a bagatellizálás a másik tetteit, vágyait, érzéseit érvényteleníti, lényegtelenné teszi.
„Ez nem nagy ügy!”
Dehogynem! Pont, hogy neki nagy ügy, hisz azért mondta el. A rendszeres lekicsinylés a bagatellizálás , a szóbeli bántalmazás egy formája, ez az abúzus nehezen észrevehető, és hiteltelenné teszi a másik érzéseit, vagy éppen gyengének, életképtelennek titulálja a másikat.
Ne ítélkezzünk!
A kritizálás, a másik felett történő ítélkezés ellenálláshoz, beforduláshoz, eltávolodáshoz, érzelmi falakhoz vezet. Az ítélkezés nem építi a bizalmat, hanem rombolja.
Ne ítélkezzünk egymás felett. Ez azt jelenti, fogadd el a párod olyannak, amilyen. Ha elmond neked valamit, ne értékeld a tetteit, ne tegyél megjegyzéseket vagy nem kívánt visszajelzéseket, amelyekkel megbánthatod, és ami a legfontosabb, ne értékeld át a kapcsolatot tetteik vagy történetük alapján.
Neked bármit elmondhat a párod?
Ne csak azt ismételgesd, hogy:
„Nekem bármit elmondhatsz!”
hanem légy teljes figyelemmel, ne adj kéretlen tanácsot, ne kicsinyeld le, ne akard Te megmondani mit kellene érezzen, mit kellene tegyen, ne ítélkezz és ne akard megváltoztatni! Ha a fentiek még szokatlanok Neked, és nem ilyen a Te működésed, ne zsigerből reagálj! Ez az amit megtehesz, hogy működjön a kapcsolat!
És ami nagyon fontos, ahhoz, hogy úgy érezze, neked bármit elmondhat, szükséges a kölcsönösség.
Mondd el te is bármikor az érzéseid, szükségleteid és vágyaid. Ahhoz, hogy a párod nyitott legyen feléd, neked is nyitottnak kell lenned!
